Újratelepítés

2009. május 8., péntek. Az a nap szinte csak a médiáról szólt. Nem is csak az, hiszen már 7-e is, sőt, hősünk élete igazából évek óta csak a médiáról szól. Senki ne kérdezze, hogy miért, olyan normális emberek vették körül egész gyerek és tini korában, azt azonban senki sem vette észre rajta, hogy túl sokat néz tévét. Nem a Dragonball Z-et nézte, a Pokémontól is kirázta a hideg. Minden mást nézett, mindent, ami új, mindent, ami régi, mindent, ami fekete-fehér és mindent ami színes, mindent, ami korán ment, mindent, ami későn. Ha tévéstúdió közelébe került vagy akár egy kis forgatás zajlott a környezetében, teljesen lázba jött, nem is hallott és nem is látott többé.

Most sem lát igazán, valami folyamatosan ismétlődő zenét hall, sőt, lát egy nagy kivetítőn egy animációt is, kék alapon vannak fehér betűk és piros derékszögű háromszögek. Igazából azért ilyen tompa minden érzékszerve, mert legszívesebben sírna, de nem lehet. Sírna, mert a sors efféle fintorára még ő sem számított. Pedig mindig úgy érzi, mikor valami különös történik, hogy na, ezt ha nem is sokkal megtörténése előtt, de minimum egy másodperccel azelőtt én már éreztem, igazán felkészülhettem volna rá. A mostanit sajnos nem érezte, ha érezte volna, inkább ott marad a többiekkel a Fény utcában, vagy sajtburgerbe fojtja bánatát.

Egyre jobban gurgulázik az a kép és az a hang, amit már annyiszor hallott. Pedig még csak hat óra múlt pár perccel. Ők pedig már ott ülnek a stúdióban, részben az ő kedvéért. Persze ezt csak ő hiszi úgy, mindenki más lesajnálja az egészet, eszükbe sem jut, hogy miattuk ültek be az eredetileg szürke vakolt falú díszletbe, ami megvilágítva kék. Régen narancssárga volt a kék mellett, most már piros, de ez most talán mindegy is. A két műsorvezető egyre jobban koncentrál, egyre kevésbé figyelnek a két tucat fiatalra, akik egy másik műsor díszletében foglaltak helyet, szinte csak ő választotta inkább az állást a kényelmesnek tűnő kanapék helyett. Ő a két legfőbb kamera mögött áll, a kettő között pont rálátott a műsorvezetőkre.

Na, így most már pont úgy látom őket 3D-ben, mint otthon 2D-ben, haha, a kameraállást meg én választom ki, ha akarok egy kicsit balra lépek, kicsit jobbra, liftezhetek is, amíg nem néznek hülyének, hogy itt dülöngélek. Még leverek valamit, aztán belehallatszik az élő adásba, aztán megnézhetem magam, sose leszek… Ja, az amúgy sem leszek soha, szóval még le is verhetném az egyik vázát, hiszen éppen tegnap derült ki, hogy már az első rostán sikerült elhasalnom.

Kicsit fáj a fejem, biztos az a bigyó az, pedig azt mondták nincs is kiterjedése, hogy olyan kicsi az a chip, amit belém ültettek, hogy pont elfér a csavar mellett az ínyemben. Jó, már megvan, nem az Agynyomtató miatt fáj a fejem már megint, hanem azért, mert beborult kinn. Biztos megint esik. Essen is, essen ha valami nagyon jó történik, essen ha valami nagyon rossz. Hú, mi lesz, ha a vihar miatt most elmegy az adás? Mi van, ha nem veszi majd a gondolataimat a központ, ha pont ma nem fog rögzülni az egész, pont ma, mikor itt állok egy nappal a bukásom után azok előtt, akik megbuktattak, ráadásul úgy, hogy csak én tudom, hogy megbuktattak, csak én nem merek odamenni még ahhoz sem, aki tavaly olyan szimpatikus volt, és mi van akkor, ha nem is volt igazából kedves velem, hanem inkább kinevetett a hátam mögött, és ha…
FATAL ERROR! IF YOU WANT TO CONTINUE, PLEASE PRESS YOUR PUBLIC CODE THEN WAIT, BECAUSE OUR SYSTEM WILL BE REINSTALLED. YOUR PUBLIC CODE IS 7699**.