Gondolatmenet 2.

Mikor hazaértem, rögtön megrohamoztam a hűtőt, szénsavas ásványvíz kellett. Mire hátraértem a szobámba, alig álltam a lábamon, kicsit sokat jöttem-mentem. Levettem az ingemet, rövidnadrágban végignyúltam az ágyon, s valahogy azt éreztem, innen most nem tudok mozdulni, csak lefele, egyre húz lefelé valami titokzatos erő…

Húzott, és nem is akartam ellene semmit se tenni. Biztos megérdemlem, biztos ez jár annak, akinek mostanában mindig mehetnéke van, sose jó neki ott, ahol éppen van, akinek mindig muszáj gyalog menni. Igazából mire leküzdöttem magamról minden utcai ruhát, s végre magamra húztam az alvósholmit. Elnyúltam az ágyon, lazán becsuktam a szemem, hiszen mindig félig nyitott szemmel alszom, s az utolsó Agynyomtató által rögzített kép egy tökéletesen sötét kép. Tényleg azt hittem, hogy meghalok, mert eszembe jutott az Agynyomtató.

STAND BY

A következő kép, miután agyamat jócskán megbüntette az ORTT, az első adásba kerülő műsor igen erős human touch-rátával rendelkezett. Az első kép egy fotó volt egy nagyon jó barátomról, akivel a munkahelyemen barátkoztunk össze még pár évvel ezelőtt. Ha jobban rákoncentrálok arra a fotóra, olyan volt, mint az amerikai letartóztatottakról készült fotók, kis szépia effektussal. A képen hirtelen megjelent egy beszélgetőablak, amiben valaki azt kérdezte: hallottad, hogy meghaltak G. szülei? Ekkor tudtam meg a hírt, nagyon felzaklatott. Rögtön kerestem G.-t, de nem találtam. Elhatároztam, hogy mindenben mellette és a testvére mellett állok majd, nagyon megrázott az egész, nagyon sajnáltam őket.

Arra ébredtem, hogy tényleg elhiszem, hogy meghaltak a szülők, s hogy pár percig hánykolódom az ágyban, mert nem tudom elhinni, hogy megtörtént, de annyira valósnak tűnt minden másodperc, már amennyiben egy álommal kapcsoltban szóba hozható az idő fogalma.

„HALÁL” – THERE IS NO WORD IN MY DICTIONARY LIKE THIS. PLEASE USE, AKAROM MONDANI KÉREM, HASZNÁLJON MÁSIK SZÓT, ILYEN NEM TALÁLHATÓ A SZÓTÁRAMBAN.